A Föld: a Naprendszer elmegyógyintézete

Jó sok idő eltelt mióta írtam. Igazából eszembe sem jutott, hogy van ez a blogom. Nah,de most igen, szóval leírok pár dolgot.

A fogyás jól ment, eddig a pontig. Szerintem a testem kezdd kiakadni a minimális kcal bevitelemtől és akárhányszor egy keveset eszek, nem tudok leállni. Rosszullétig zabálom magam...amitől rettentően kiakadok és ezért másnap fastolok. Ez szintén csak rosszabbítja a helyzetet, szóval egy ilyen kőrforgásba kerültem. Utálom az egészet! Lényegében nem akarok holnap suliba menni, mert rettegek, hogy kaját veszek magamnak. Nem akar lejjebb menni a súlyom se most emiatt. Egyszerűen látom magamon a hájt és rosszul vagyok. Most 50 kg vagyok. A legalacsonyabb értékem eddig a 48 kg. De most emiatt a hülye zaba miatt 50 vagyok..nem bírom elviselni!

Ahhoz, hogy fogyni tudjak teljes mértékben erre kéne koncentrállnom,de itt van ez a hülye suli, meg néha azért a barátaimmal is kell lennem és ez elront mindent. Nem akarok semmivel sem foglalkozni csak a súlyommal! Nem akarok foglalkozni a barátnőim pasijaival, vagy az öcsém tanulmányaival, vagy anyám megkeseredett személyiségével...csak legyek már vékonyabb. Akkor végre kapok majd levegőt, könnyű leszek és nem lesznek hangok a fejemben.

Holnap nem eszek semmit. Aztán ráállok,hogy 500kcal eszek egy nap, mert azt hiszem, ez hogy csak 100-al akartam túlélni nem fog menni hosszútávon nekem. Egy csődtömegnek érzem magam ilyenkor. Még erre sem vagyok képes. Nem vagyok képes nemet mondani, egy darab kibaszott sütinek.

Bármi is történjék, nem akarok megint dagadt lenni. Soha többet! Úgyhogy csak még egy kis erőt kérek...már nem vagyok messze a céltól. Nem akarok itt elbukni...

Hát most eléggé félek. Két hete már, hogy megint nagyon benne vagyok ebben a súlyleadásban és tök jól megy. Büszke is vagyok magamra, lement 2kg. 

Csakhogy, hétfőn lesz a szülinapom, ami azt jelenti, hogy két napig mindenhol süti, meg nagymennyiségű kaja fog várni...Igazából tudom, hogy megtudnám állni, hogy ne egyek,de akkor meg a rokonok akadnak ki...Azt az egyet nem bírom elviselni ha az emberek rajtam csámcsognak. De mindent megteszek az ügyért, hogy minél kevesebb kerüljön belém! Sokat kell azon a napokon tornáznom, hogy ne legyen bűntudatom. 

De megéri, ha nem eszek jobban érzem magam. Bár még mindig nem tudok magamra nézni úgy, hogy bármi pozitívat mondjak magamról,de remélem eljön majd annak is az ideje.

Azt hiszem van olyan, hogy egyszerűen minden rossz. Vagy úgy is mondhatnám, hogy egyszerűen vannak olyan emberek, akik nem boldogságra születtek, akiknek mindig van egy kis káosz mélyen magukban. És azt hiszem én is ilyen vagyok. Csak egyszerűen el kell fogadnom, hogy ez van. Sose fogok teljes szívemből együtt nevetni másokkal, sosem fogok teljes szívemből igazat szólni valakihez, sose fogok teljes szívből segíteni. Nem lesz túl sok boldog pillanatom az életemben, de azokat megakarom őrízni. A rosszakat meg valahogy képes leszek túlélni. Azt hiszem végig csinálom, csak azért, hogy ne tűnjek még szánalmasabbnak, mint amilyen vagyok. Elfogadtam a tényt, hogy egyedül kell végig mennem és nem bánom. Nem akarom megbánni. Elfogadom, hogy ezt osztották. Nincs más választásom. És nem sajnálom, már annyira nem érzem magam embernek, hogy nem bánom, ha elfeledkeznek rólam, vagy éppen megutálnak. Csak végig akarok érni nyugodtan, csendesen. Megalázhatnak ahányszor csak akarnak, nekem semmi közöm hozzájuk...

Egy újabb üres nap. Annyira fura érzés, hogy míg a többiek a különböző vizsgákról írnak, én csak itthon ülök a szobámban vagy egy hónapja. A nagy semmi vesz körül. És sajnos ez nem javul azzal, ha véletlenül kiteszem a lábam. Sőt, az inkább rosszabbá teszi. Úgyhogy most már végképp nem értek semmit. De legalább még itt van a rajzolás és a fényképezés. Ez azért ad valamicske pozitív energiát. Ennek azért örülök. Azt hiszem. Most a legtöbbet azon gondolkodom, hogy amikor tényleg valódi emberi érzések kerülnek belém, vajon miért nem tudom kezelni őket. Miért lesz minden egyre rosszabb. Miért érzem, hogy valami hatalmas dolog van bennem, ami belőlem táplálkozik és lassan semmi leszek. Csak sétálok az utcán, az emberek között, csak nézek, nézek,...vagyok. Mint valami tükörkép...pont úgy érzem magam. Mintha én lennék a tükörkép. Azt nem tudom, hogy minek a tükörképe. De azt hiszem ez a legmegfelelőbb leírás rám. A tükörkép nem magam az ember, az csak egy kép. És semmi különös nincs benne, senkit se érdekel a tükörkép. Bár az emberhez tartozom, mégis csak halvány képe vagyok, egy kivetülés. Szörnyű...

Az egyetemmel sem leszek jóban, hiszen nem járok be, sőt a vizsgákra sem fogok elmenni Eszterrel együtt. Anyámáék megfognak ölni...és annyira tudom, hogy nem jó amit teszek,de mégse tudok mást tenni. Most már tényleg remélem, hogy felvesznek a fotószakra. Ha nem...akkor nem tudom mit fogok kezdeni magammal. A pszich nő mondta, hogy tervezzek előre,de nem megy...nem merek. Nem tudok. Semmihez sincs energiám, se kedvem. Pedig tudom, hogy muszáj lesz valamit csinálnom. Öszekell szednem magam minél gyorsabban! De a hülye nyár miatt is lassabb az agyam... ha nyár van (akár csak időjárásilag) nem tudok az iskolára koncentrálni. Erőt kell valahonnan merítenem, de sűrgősen.

Kövi téma...utálom a párkapcsolatokat! Egyszerűen herótom van ettől a szótól! Elegem van...utálom, hogy erre az embernek igénye van. Mégis miért?! Persze a jó pillanatokért blabla...de végülis mind hiába, ha az embernek a jó pillanataktól is csak fájdalma lesz. Most az összes barátnőm, úgymondd, válság szerűségben van. És nagyon rossz ezt látni. Egyszerűen nem érem fel ésszel az emberi természet eme részét...És talán képregényeket sem kéne olvasnom, mert az csak jobban elveszi az eszem.:") És én, a kis svábbogár, mégis mit remélhetne. Semmit. Hiábavaló a remény. Meg se fordulhat a fejében, mert abba valószínűleg belehal. Mégis melyik világban lehetséges az, hogy egy svábbogarat szeret valaki...? Akár sima szeret alapon? SEHOL! Nevetséges...

 Hát, hogy is vagyunk, hogy is vagyunk...?Mindenki csak megy, jön, megy, jön, megy. Beszél, beszél, beszél, beszél...Elegem van. Nem akarom ezt. Qrvára csönd lehetne már. Érdekes elképzelés az, hogy 2012-ben meghalunk. Hogyan? Mi lehet akkora, hogy mindenki meghal egy napon? Azért kiváncsi leszek. Nem hiszem, hogy nagy tragédia lenne nekem, ha meghalna mindenki. Mert akkor elméletileg mindenki újjászületik egy állatban vagy a többségével találkozol valahol...menny vagy pokol vagy ki tudja hol. Utálom az életem és utálom, hogy élnem kell az életet. Mindenki kiakaszt. Hihetetlen. Már minden kis apróságtól feltudom magam húzni. Felmegy bennem a pumpa. De csak mire telik?? Egy kibaszott mosolyra. Számtalanszor eszembe jut, hogy véget vessek ennek az egész cirkusznak. Azzal mindenki jobban járna. Kivéve persze, hogy mindenki magán sírna. "Mit rontottam el?" Vagy valami hasonlót tudnék elképzelni anyától...Furcsa, hogy hiába beszélek, mintha a szavak, mire kiérnek a számon és hangokká alakulnak, már tök az ellentétei lesznek annak amit mondani akartam. Eddigi életem során egy olyan ember sem volt, akivel normálisan megtudtam volna értetni a gondolataimat. Gondolom ez részben azért is van, mert emberek vagyunk. Ő is, én is. Így persze, hogy nem értjük meg egymást teljesen. Ezt most nem tudom elmagyarázni. De minden egyes ember csak magára gondol. Senki másra. Mindig, minden helyzetben. Az a legnehezebb, hogy áthelyezdd egy kicsit a hangsúlyt magadról a másikra. Elvileg. Bár egész eddig sose vártam, hogy akárki megértsen...de lassan így 19 év után már talán egy kicsit jó lenne. Legalább egyszer. Pedig utálom, hogy ezt akarom...de a Tapéta telebeszéli a fejem és túl sokat gondolkodom hülyeségeken..:( 

És most is persze magamat utálom a legjobban az egészben. De már komolyan mondom, hogy mindent. A személyiségem, a "lelkem", a múltam, a külsőm, a hangom, az egész lényemet...és ez már kibírhatatlan...nem bírom...mégis mit kéne tennem? Hogy lehetne így bármi is rendben? Egyszerűen hányok magamtól. Nem tudom ezt már csinálni...Nem megy...

Hát, hivatalosan is beszereztem életem első szorongás csökkentő gyógyszerét.:S Csodálatos. Azaz, akkor ez azt is jelenti, hogy már hivatalosan is beteg vagyok? Mert azt mondta a Tapéta. Hogy a magunkra firkálás az kamaszkori rosszaság, míg a falcolás betegség... Azért láttam, hogy megijedt, hogy ezt kimondta.^^" Elég fura...holnap fogom elkezdeni szedni. Nem tudom mit várjak tőle. Egyenlőre nem várok semmit. Persze azt is mondta, ha úgy érzem majd mehetek orvoshoz is, aki felír majd valami jobbat. Hát, ez csak egyre jobb lesz.:/ Faszom. És egyáltalán nem tudom vele rendesen megértetni, hogy mit érzek...még egyszer sem sikerült. Annyira nehéz ezeket mind szavakba önteni, hogy egyszerűen értelmetlennek látom az egész beszélgetést. Leforgatok neki egy filmet az életemről és akkor talán jobban belelátna. Bár..talán mégse. Az se jó...a fejembe kéne látnia vagy nem tudom. Jó, a lényeg az, hogy ... mi is? Pont, hogy a lényeget, a mozgató rugót nem látom tisztán. Deee! Legalább tök jó ötleteket mondott arra, hogy hogy kerüljem el nyáron, hogy le kelljen vetkőznöm a strandon!:D Jeah! Már alig várom, hogy bevessem!:) Remélem minden egyes strand támadást vissza tudok verni!:) De sajnos még mindig lesznek sebeim...hiába tervezem el, hogy nem lesz több.:( És most h látom magamon az újakat csak méginkább elfog  a vágy a mégújabbakhoz. Elég...utálom...jaah, igen! Ahogy a Tapéta mondta, én mindent az utálat oldaláról nézek. Nálam csak utálat van és nem utálat. Szeretet nincs.:D Érdekes meglátás.

Addig is kűzdök. Magammal, a kilókkal.^^ Most találtam egy 3hetes tuti edzést a haslaposításra.:"D Elvileg ez bejöhet, ha csinálni fogom.^^

Hát, most nincs nagyon helyzet. Talán annyi, hogy sok-sok időpont lemondása után megint megyek a Tapátéhoz. Nem tudom...kicsit tartok tőle. Lehet, hogy már elege van belőlem és lemondott rólam. És most ráadásul túl sok dolog gyűlt össze. Majd leírom, ha történik valami olyan.^^

De mivel most nincs semmi leírom az álmaim.

1. Egy idegen szobában vagyok, egy idegen házban. Itt vannak a keresztanyámék és a mamám. A szobából jól hallom, hogy a mama rólam beszél. Tud minden "nem normális" dolgomról és azt mondja: -Tudtam, hogy ez a lány egy zakkant, hiszen... Ekkor berohanok és valamit a földhöz vágok miközben azt ordítom, hogy fogja be. Erre mindenki meglepődik. Odamegyek a mamához és neki vágom a szekrénynek. Erre feleszmélek és vissza futok a szobámba és meghánytatom magam.

2. Sétálunk az utcán pár unokatesómmal, erre egy csapat cigány csávó elénk áll és valamit mondanak...nem emlékszem tisztán,de az a lényeg, hogy elkezdek velük verekedni.

3. Megint egy utcán sétálok, de most egyedül. Velem szembe fut egy csomó állat. Lovak,macskák,kutyák. Meg kell őket állítanom, hogy velem jöjjenek a másik irányba és ne meneküljenek. Próbálom és próbálom őket megállítani,de mindegyik úgy ,megvan ijedve, hogy alig bírok velük. a legtöbb ló összeesik mikor megfogom őket, annyira fáradtak.  Úgyhogy még őket is fel kell állítanom.

Hát, ennyi.:) Ez egy éjszaka szüleménye most. Ezek a "nem szeretem" álmok közé tartoznak egyébként. Mert mindegyiknek olyan fura hangulata volt végig...^^"

Olyan jó lenne, ha tényleg az lenne, hogy álmunkban a másik dimenziókban élő önmagunkat látjuk!:) 

Jaah, és holnap végre én meg Eszter találkozunk B. barátnőnkkel, akit már lassan egy éve nem láttunk. Kiváncsi leszek miket fog mesélni!

És most imádkozzunk, hogy túlélem az estét.°×° 

Már megint nem tudok aludni...kattog az agyam. Végre sok idő után egyedül leszek a lakásban. Már holnap. És végre szabadon csinálhatok amit akarok,kiélhetem a "vágyaim".^^

Igazából nem mondanám,h rossz napjaim vannak...inkább olyanok mint eddigi életem során ahogy szokott lenni legtöbbszőr. Mindennap van mi miatt aggodalmaskodni és ezt utálom. Persze most a legtöbb gondolatom a körül forog,h hogy legyek gyorsan vékony.x""""D Nah,és naggyából sikerül betartanom a "nem vágjuk meg magunkat" dolgot...azóta csak néhány új lett a csuklómra...ez javulás. Remélem. Pedig ma is nagyon akartam...vmi jó mélyet..T.T csak h megszűnjek egy pillanatra,csak h minden eltűnjön egy pillanatra. H csak arra a csurgó,meleg vmire kelljen csak figyelnem. H végre ne halljak hangokat,ne száguldozzanak a fejemben képek. És annyira érzem,h szükségem van dolgokra...Fa*omba...Sose beszéltem meg senkivel nagyon, ha éppen bajom volt...mégis h kezdhetném el most? Nekem sose segített a beszéd, ezt a tapéta is mondta. H látja,h nekem tényleg valami fizikai levezetés kell. Például futás. Ki is próbáltam,de...nem tudom. Egyáltalán nem nyugodtam le tőle.xD De! Ma már biztos nem csinálok semmi rosszat! Éljen! Egy újabb napot pipálhatok ki! 

Mai nap tanulságai:-ne nézz vékony lányokat,-ne nézz magadról képeket,-ne egyél nasit,-ne gondoldd h a seb egy szép dolog!

Szinte éreztem, hogy lesz okom holnap (azaz ma,mert felkeltem ilyenkor-.-)  nem bemenni suliba. Ugyanis írták,h elmarad az egyetlen óra amiért bementem volna. Bár lehet apának gyanús lesz...majd kimagyarázom és kiengesztelem azzal,hogy elmegyek vele szőlőt ültetni. Remek lesz.:S Igen, apa felől,elég tanyasi a család.^^ Mondjuk nem bánom, csak nem bírom fizikailag a munkát.x"D Ma eléggé elszörnyűdtem a gondolataimon, mivel az ötlött a fejembe,hogy suli helyett moziba fogok menni,de elötte veszek egy csomag pengét és olyan időben úgy sincs senki moziban, szóval majd ott előveszem...nem  tudom,de ahogy erre gondoltam tele lettem jó érzéssel...vhogy mindig az volt a legjobb része az egésznek, amikor megterveztem,hol, mikor..stb. Persze nincs semmilyen film holnap délelött, ki is röhögtem magam az elöbbi gondolatért rögtön. Ma próbáltam arra terelni a szót itthon a szüleimnél,hogy mennyire nem megy nekem az egyetem és lehet,hogy nem is kéne oda járnom. Persze rögtön kiakadtak és csak papoltak és papoltak...hiába mondtam bármit, csak a negatívumokat hozták fel...és jól tudom, hogy mindig a könnyebbik utat választom és megfutamodom, de mondtam nekik,hogy ez vagyok én...nem tehetek ellene..v talán nem is akarok. Csak azt tudom,h semminek nem érzem a súlyát...sem a vagdosásnak,sem a nem tanulásnak, sem a bezárkózásnak. Semminek. Szinte mindent feltudok úgy fogni,h az nem számít, lényegtelen,nem nagy dolog. Ma nagyon zabáltam. Két szendvics, egy joghurt,saláta. Nem tudom, már az h két szendvicset megettem, már attól hányingerem lesz magamtól. De mint azt már felismertem, ezek mind menekülési formák az igazi problémáim elöl...ezekbe a magam által kreált gondokba kapaszkodom,csak nem tudom h miért. Talán félek az igazi élettől...hisz akárhányszor csak kiléptem egy kicsit a saját világomból az mind csalódás volt. És tudom, h ennél sokkal erősebbnek kell lennem,h az emberek ne nevessenek ki. Az egész család utálja amivé váltam...de nem mintha tehettem volna ellene. Észre se vettem és már megutáltam mindenkit a Földön és ha suliba kellett menni minden reggel miközben sétáltam az utcán, azt képzeltem el, hogyan fog elütni egy autó...csak lelépek a járdáról és kész...utána ott fog heverni a véres testem az úton. Aztán közlik az osztállyal..én általában úgy képzeltem el,h semmi reakciót nem fog kiváltani belőlük.  Mostanában már csak az maradt meg,h elképzelem,h eltűnök. Senki sem fog emlékezni rám, mindenkiből kitörlődöm fájdalom nélkül. És akkor végre én is eltűnhetek, nem leszek ebben a félig látszó félig átlátszó állapotban többé. Nem fogok többé ürreséget, sem fájdalmat érezni. Persze mindig van egy pozitívabb fele is a dolognak, amikor látom magam egy kis házban,a macskámmal,néhány kedves szomszéddal, akik épp elég keveset,de néha foglalkoznak velem. Egyáltalán nincsenek nagyratörő álmaim, azt hiszem. Se semmilyen elvárásom embrek felé. Azt hiszem, ha az Eszterrel nem "kényszerültünk" volna barátságban maradni, mondjuk másik egyetemre ment volna, akkor azt hiszem vele se nagyon tartanám a kapcsolatot...valahogy nem szokásom. Ha nem keresnek én általában nem szoktam keresni senkit. De ez nem rosszból van, tényleg szeretem a barátaimat. És tisztelem őket, sokkal jobban, mint ahogy magamat valaha tudnám. Csak én ilyen vagyok. Bár azt nem tudom,h miért.^^"Ohh,de anyám bejött,h feküdjek le...v.v Akkor jóéjt/reggelt

Elvileg úgy kellett volna lennie, hogy ettől a héttől megpróbálunk mindent helyrehozni. Mikor is pénteken, amikor kitakarítottam az egész lakást ami most történt meg elöszőr, cserébe nem kellett itthon lennem mikor a család barátai jöttek köszönteni.^^ Azon a pénteken az Eszternél aludtam és lementünk sétálni. Akkor született meg a 3pont (illetve neki 3.1 pont). Ezek szerinte kéne ezentúl töltenünk az életünket. 1.pont-semmi féle önpusztító dolgot nem folytatunk többé. 2.pont- ha elénk áll egy akadály(legyen az egy zh,v h emberek közé kell menni) átugorjuk,nem futamodunk meg. 3. pont- semmit nem reagálunk túl,nem kell a dráma amikor nincs is. Persze, már most hétfőn megbukott pár pont...mivel nem mentünk be egy zh-ra és azonlivűl egyik órára sem az egyetemen.:( Mert akkor lett volna az Eszternek találkája a pszich.nőjével,de az írt neki,h elkell halasztani...így nem tudott tanácsot kérni, h mégis hogy menjünk be a gyakorlati órákra.x"D Már a félév felét ellógtuk...én szinte minden gyakorlati órának csak az első óráján vettem részt. Ezek után nem merek a tanár elé menni...szánalom.-.- Már az elöző félévben is sokat lógtam...csodálkoztam,h megadta a félévet, de azért rendesen lehórdott... Szóval most várjuk az isteni áldást, h mégis mit kéne most tenni. Szerintem ebből az lesz,h otthagyom az egyetemet, amit viszont nagyon nem akarok,mert akkor ismét csalódást okozok a családnak.T.T

Hogy a 2.pontnak eleget tegyek, próbálom nem bántani magam. Ami most nálam könnyebb is, mivel anyám kidobta az összes pengémet, pedig volt 2doboz+kb 5db... Azóta csak annyi történt, h néhányszor tépem a hajam. A Tapétával meg már jó ideje nem beszéltem, mert folyton lekellett mondanom vmi miatt. Igazából már vele is félek beszélni. Úgy érzem ő is csak átnéz rajtam. Na, mindegy. Majd jövöhétre megbeszélek vele egy időpontot. Mivel ezen az egész héten nem meünk be az egyetemre..ismét.x"")

Nah,de elég is a bús gondolatokból! Hisz most itt olyan szép az idő!*.* Ilyenkor kedvem van mindenhez, tök jó lenne vmit csinálni a héten!:) Majd kiderül.:3Addig is nézem a kalóriatáblázatot, mert eszerint az ebédem és reggelim 800 valamennyi kcal....O.o asszem többet ma már nem is eszem. Max vmi salátát készítettek anyával.^^

 Igen, elérkezett ez a nap is. Ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor "day 0", amikor elkezdek blogot írni: 1. a Tapéta kívánságára, 2. mert már tényleg nem tudom senkivel sem megbeszélni a dolgaimat. 

Szóval csak szeretnék megszabadulni a gondolataimtól, nem várok semmit ettől a blogtól, mint ahogy szinte semmitől az életemben. Úgy is egész nap csak a gép elött vagyok...vagy jobb esetben rajzolok.:)

Remélem, senkinek nem okozok a gondolataimmal gondot vagy hasonlót és remélem nem találnak ide ismerősök.^^"

Hát, azt hiszem leírok pár nevet, akik gyakran felfognak itt bukkani:

Eszter-legjobb barátnőm

Tapéta-pszichológusom v.v

A többi név, akiket nem írok ki, ők is barátnők.ˇ.ˇ: B., A., D.,stb.xD